A ház

Régi parasztházakat képzelj el három apartmannal, amely egybe is nyitható.

Három konyha van, falba vájt boltívekkel, benne polcokkal, és három szoba, amelyek 5, 10, 5 személyesek, pótágyazhatók. A három fürdőszoba egyike faborítású, szaunával. A mennyezet fagerendás, a fal mésszel festett fehér, a talpadat hajópadló melegíti. A kertben teraszok, mellette almafa, mögötte egy kis kerti tó, szélén játszótérrel. A házat egyben is ki lehet venni, akkor 20-an is elférnek benne, de pároknak, családoknak gyerekekkel, vagy baráti társaságoknak külön-külön is ideális (3 apartman). Az ára függ attól, hogy hányan és hány napra bérlitek. (8000 Ft/fő/ÉJ-12000 Ft/fő/éj). Falusi vendégasztal keretében étkezést (reggeli 1500-2000 Ft/fő/alk., háromfogásos ebéd 3000-6000 Ft/fő/alk., kétfogásos 2000-4000 Ft/fő/alk.) is biztosítunk előre egyeztetett menüvel – csoportok, párok részére. Házi kedvencek is hozhatók ( 3000 Ft/nap). Ha valaki csak étkezni szeretne, akkor a menüt és az árakat lásd a falusi vendégasztal menüpontban. Fontos: Foglalót kérünk, ami a teljes foglalás összegének 20%-a. Ez az összeg, ha az érkezés hetén lemondja a vendég, már nálunk marad.

Ha az érkezés napján mondja le a vendég, akkor azonban már a foglalás teljes összegét ki kell fizetni – ami más időpontra átváltható. 

                                   X X X

A ház 2020-ban a Kisfaludy Program keretében 3 000 000 Ft-ot nyert felújításra. 

A Kisfaludy Szálláshelyfejlesztési Konstrukció célja, hogy elősegítse, hogy a magyarországi kereskedelmi szálláshelyek meg tudjanak felelni a modern, XXI. századi turizmus kihívásainak és a vendégek igényeinek. A kereskedelmi szálláshely támogatási konstrukció további célja az adófizetési morál javítása, a szektorban dolgozó munkavállalók számának és bérszínvonalának növelése.

KÖSZÖNJÜK MAGYARORSZÁG KORMÁNYA TÁMOGATÁSÁT!

Történetünk 1.

Kétezernyolcban, a Színházszerelem című könyvön innen és túl, aminek kapcsán megismertem Lázár Katit, döntöttem úgy, hogy csinálok egy színjátszótábort. Akkor már évek óta egyedül éltünk Encivel és Grétával, akik akkor még általános iskolások voltak. ( s akik azóta sem szeretnek az igazi nevükön szerepelni, így igazi álnevek ezek) S addig a ház nagyobbik része albérlőké volt. De a színjátszótábor gondolata nem egyezett az albérlet valóságával, így az albérlők elmentek, és a ház felszabadult. Jöhettek a gyerekek és Kati, aki elég hamar át is adta a stafétabotot Anitának. Egy végtelenül tehetséges fiatal színésznőnek, aki megrendezte az első darabot. Friss, lendületes színházat, igazi vagány musicelt varázsolt a Szóló szőlő mosolygó alma csengő barackból, amolyan kaposvári életérzéssel. Ott és akkor tanultuk meg a Szíjászát, amit azóta számtalanszor játszottunk, néha órákig belefeledkezve a játékba magába.
A házunk akkor még Liza vendégház volt, mert Katitól kaptunk egy kutyát, ami eredetileg a lányáé, Jordán Adélé volt, aki akkoriban Egerben volt fiatal színésznő, és a kutyus, egy talált Dalmata-keverék folyvást vele, de már elege lett a próbatermekből. A lányaim első látásra beleszerettek Lizába, Kati fizette a kerítést, hogy Liza ne szökjön ki, így semmi akadálya nem volt, hogy magunkhoz fogadjuk a csodaszép pöttyös jószágot. Aki eleinte bájos volt és szófogadó, de hamarosan átvette az irányítást az életünk felett, és az új kerítés sem okozott gondot neki. Liza szabad lélek volt, aki szivesen töltötte napjait az utcán. Ha megérkeztem a munkából, első kérdésem az volt, hogy hol van Liza? Hazajött? Nem, anya, nem jött haza. Itt látták, aztán meg ott, mondta Gréti vagy Enci, s ha utána mentem, és már majdnem elkaptam Lizát, ő csaholt egyet a bájos mosolyával, pontosabban nevetett, és odébbállt. Liza megtanult nevetni, és tulajdonképpen beszélni is. Okos volt, intelligens, és volt egy nagyon kedves, szinte ellenállhatatlan ugatása, amivel köszöntött bennünket. Ezt csak nekünk tartogatta, talán ezért viseltük el őt oly sokáig, minden nyugtalansága ellenére. Akkor volt csak nyugudt, ha vemhes volt.
Sok apró pöttyös kutyussal megajándékozott az évek alatt bennünket és a világot, mert ezeket az apró élőlényeket rendszeresen továbbadtuk. Csak Lezi maradt.
És aztán Liza, miután egy késő tavaszi napon megkergetett egy biciklist, és megugatott egy babakocsit tologató fiatal anyát, és még egy öreg nénire is rámordult, és ők mindannyian bementek a polgármesteri hivatalba, ahonnan telefonáltak, és mindezekről az incidensekről lelkiismeretesen tájékoztattak, sőt arról is, hogy Lizát elviszi a sintér, inkább úgy döntöttem, hogy másképp válunk meg tőle. Mindenki sírt, és Lezi az egyik pillanatról a másikra felnőtt kutya lett.
A Liza vendégháznak új nevet kellett adnunk. 
 
Történetünk 2
 
Talán Liza elvesztése előtt voltunk Grétivel és Encivel a Kolibriben, ahol talán Darvasi Laci egy gyerekdarabját néztük meg. Kiscicák menekülnek meg, úgy emlékszem bábok voltak, de csuda helyesek. A darab zenés volt, és a kismacskák azt énekelték, amikor élve maradtak nagy boldogan, hogy “élni jó, élni jó, élni jó”! És miután beültünk az autóba, akkoriban egy kis Renau Twingónk volt, napfénytetővel, amin lányaim kisebb korukban előszeretetettel csúszdáztak a barátaikkal, így a tetőablak elromlott, és nem záródott rendesen, és amikor autómosóban lemosattuk a kocsit, egy esernyőt kellett nyitva tartanunk, hogy ne ázzon be teljesen.
Most hátul ültek a lányok, és énekelték: élni jó, élni jó, anya, élni jó, ugye? Élni jó! A nap sütött, és a kis bárnyfelhők is mosolyogtak fenn, ők is örültek az életnek, akárcsak a saját kismacskáink, amiből mindig volt vagy fél tucat a ház körül.
Mi lenne, ha a nevünk ezentúl élni jó ház lenne? Mit gondoltok, jutott eszembe.
Jó lesz, anya, hagyta jóvá Gréti, akivel sok mindent meg lehetett beszélni, és próbáltam is vele, ami persze, neki nem annyira tetszett, mégha akkor talán jól esett neki, de egy gyerek az maradjon gyerek, és a felnőtt meg beszélje meg a felnőttel a dolgokat, már ha van kivel.
Akkoriban frissen megtért keresztényként, minden barátnőm házas volt, szinte minden. Így eléggé egyedül éreztem magam.
S bár a táborok jól sikerültek, a ház leginkább üresen állt, így elmentem tanítani egy közeli kisváros gyermekotthonába, magyar irodalmat és nyelvtant. Öttől nyolcig.
Legtöbbször iskola után, amikor hazajöttem, s lányok még nem voltak otthon, sírtam. A cserépkályhának döntöttem a hátam és folytak a könnyeim. A gyerekeket sirattam, akik olyanok voltak, mint egy-egy csodaszép pirosalma, amely belül olyan mély sebeket hordoz, hogy valójában ehetetlen. Vagy legalábbis sokat ki kell vágni a rothadásból ahhoz, hogy valamennyit megmentsünk. Többször gondoltam arra, hogy Isten milyen gondos gazda, a legkisebb menthetőt is megmenti, míg én simán eldobnám. Egy kislányra emlékszem, aki végül diplomát szerzett abból az iskolából. Igaz, több lánynak már gyereke van, akiket nagyon szeretnek. Ők, a fiatal anyák, akiket akkor nem tudtak szeretni az ő fiatal szüleik.
De Isten szerencsére a helyreállítás nagymestere, még az én életem is képes volt helyreállítani, sőt, az Élni jó házat felvirágoztatni. 
 
Történetünk 3
 
De akkor még sokszor üresen állt az élnijóház, a kétezertizes évek elején, mert sokkal jobban érdekelt az írás, és bár már régen nem dolgoztam a magyarnemzetnél, még mindig és leginkább újságírni szeretettem volna, és akkor a gyermekotthon után indult a mindennapi.hu, ahol szerkesztő lettem. De tele sebekkel én magam is, és a másik is, így még mindig nem volt egyszerű számomra hogy közösségben dolgozzak. Azt hiszem, ez senkinek nem egyszerű, akinek az apaképe leginkább a nemszerető büntető apa, aki ellen lázadni kell, vagy alámenni, de az ilyen ember számára a köztes megoldás – elképzelhetetlen. Mármint az egyenrangúság. S ami a családon belül történik az legtöbbször beég a zsigerekbe, és visszük át más közösségekbe azt a félelmet, amit az ember az apjával vagy anyjával kapcsolatban érez.
S akkor inkább alapítottam egy saját lapot, ami hála Marinak még mindig megvan, a talita.hu-t, s akkor végre pár évig azt csináltam, amire mindig is vágytam. Istenről írtam, vagy mindenről, amiről úgy gondoltam, vele kapcsolatos.
Ez nagyon szép volt, de a ház, mint szálláshely még mindig csak lassan növekedett, pedig jó lett volna, ha kicsit gyorsabban nő, mert a talita.hu önkéntes munka volt. Még korábban találkoztam egy emberrel, aki hitelesen beszélt az adakozásról, s miután elolvastam a számit a pénzed című bestsellert, és végre megértettem, hogy minden Istené, még az sajátomnak hitt pénz is, ami a pénztárcámban lapul, de az is amit mások a sajátuknak éreznek, így bátorság költözött belém, hogy adni lehet, mert bízni is lehet, mert Isten szeret, és gondoskodik. Így bár egyre többet és többször adtam idegeneknek és rászorulóknak és ismerősöknek, akik éppen rászorultak, a pénzem mégis egyre több lett. Sőt, Isten megadta a régen vágyott álmomat, a jurtát is.
Az úgy volt, …
Folyt. köv.
 

   

Invalid Displayed Gallery