Akciós hétvégék az Élni jó házban

Az Élni jó ház a Vértes hegység lábánál helyezkedik el, Száron. Budapesttől 20 percnyire autóval, vonattal 35 perc a távolság. Szár gyönyörű kis sváb település, közepén egy apró patakkal, fákkal, egy tiszta templommal, szélén egy kálváriával, ahonnan csodálatos a kilátás a Gerecse hajlékony hátára, a Vértes nyújtózkodó lankáira. Közel a Vitány vár, és Majk, amit körbeölel egy tó, és ahol hajdani szerzetesek házaiba is betekinthetünk. Nincs messze Tata, és a Velencei tó sem.

Az Élni jó ház kétszáz éves ház gerendái, hajópadlója, falai sok mindenről tudnának mesélni: jóról, nehézségekről, félelmekről és bizalomról, és legfőképp a reményről, hogy élni mindig érdemes. A házban két apartman található, az egyik amerikai konyhás, a másikban egy nagyobb konyha, és három szoba található. A vendégeink rendelkezésére áll még egy szauna, és a hatalmas kert, egy apró tóval, kemencével, hintával, csúszdával, homokozóval, medencével, s hátsó kertben három jurtával, amelyek közül az egyik fűthető. Kerékpárjaink kölcsönözhetőek, és finomabbnál finomabb ételeket is tudunk készíteni a régi ízekre éheseknek – falusi vendégasztal keretében – sőt, masszázsra is van lehetőség szauna előtt. A háznak vannak állandói lakói: Vilmos, az öregúrvizsla, Lezi, a bújós kutyalány és Frici kandúr, a felesége, Fekete Cica és a Kölykök.

 

Várjuk szeretettel a családokat, párokat, nagyobb és kisebb társaságokat, zarándokokat!

Novemberi hétvégén foglalóknak egy Színházszerelem című könyvet is adunk ajándékba 2500 Ft értékben!

Ha családok foglalnak, a gyerekek 14 éves korig féláron jöhetnek!

Árak: Felnőtteknek 5000Ft/fő/éj, ha több éjszakát jönnek és többen vannak 4500-3500Ft/fő/éj

Gyerekek novemberben 3000Ft/fő/éj

Három év alatt ingyenes.

Bejelentkezés: +36 30 399 2137

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.