Sziasztok!
Miután elhatároztam, hogy kárpátaljai gyerekeket fogadunk be a szári színjátszó táborba, szembesültem néhány dologgal.Egyrészt, hogy mindenkit nem tudunk egyszerre elszállásolni, etetni, szóval logisztikailag túl nagy a feladat.Másrészt, hogy a kárpátaljai gyerekek közül többen nem tudnak írni olvasni a háború miatt, a költözés miatt, a traumák miatt, ami gondot kozhat a szereptanulásban. Ezért úgy döntöttem, hogy bár néhány gyermek marad a színjátszóban, de többeknek csinálunk egy kézműves tábort a rá következő héten, ami július 11-15 között lesz. S már vagyunk egy páran, Dávid és Péter, Krisztofer és Józsika, Johanna és Roland, Makszim és Annamari, és Henrietta.Hozzájuk, és akik még közben csatlakoznak keresünk önkénteseket, akik velünk lennének egy hétig, itt is aludnának a vendégházban.S továbbra is keresünk adományozókat is, akikben él a társadalmi felelősségvállalás, és szívesen adakoznak gyerekek javára nemes célokra. A számlaszámunk továbbra is: 11773360-30818697, külföldről: IBAN: HU49 11773360-30818697, Swift kód: OTPVHUHB, számlatulajdonos: Baranyi Edit, közlemény rovatba: adomány táboroztatáshoz.Köszönjük eddigi támogatóinknak ( Ágotának, Erzsébetnek, Dórának és Juditnak ) a nagylelkűségüket!
Mindazt, amit akartok, hogy megtegyenek nektek az emberek, ti is tegyétek meg nekik! Ez ugyanis a törvény és a próféták tanítása. A szűk kapun menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely romlásba visz, és sokan mennek be rajta. De milyen szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják. (Mt.7,6 12-14)
Napirend:
8.00- ébresztő
9.oo-10.00 Reggeli
10.00-12.00 Foglalkozás: nemezelünk, pólót batikolunk, kirándulunk, fürdünk, sárkányt eregetünk, számháborúzunk, korongozunk! Minden nap mást csinálunk.
12.30 – közös ebédkészítés, majd csendes pihenő.
15.30- 17.00 Foglalkozás
18.00- vacsora
19.00 A nap megbeszélése a Kálvária dombon.
21.00 Fürdés, mese olvasás, alvás.
Jelentkezni: konkolyedit66@gmail.com
vagy 0036303992137