Fazekas és kézműves tábor 2017 júl. 31-aug. 4-ig

Időpont: 2017. júl. 31-aug.04.

6-18 éves korú gyerekeknek, fiataloknak.

Korongozunk, nemezelünk, batikolunk, gyékényből kosarat készítünk, kalácsot és réteseket sütünk, kirándulunk, vagy hátul a kertben fürdünk a nagy medencében. Reggel, délben és este finom ételek, tábortűz,  ének és tánc!

Délelőttök Matyival, Katával és Grósz Robival, a fazekasunkkal telnek, majd következik a finom ebéd, amit magunk fogunk elkészíteni, így megtanulunk néhány egyszerű, de ízletes ételt.

kezmuves

A délutánok pihenéssel, sok-sok játékkal, fürdéssel, nemezeléssel, batikolással, kirándulással folytatódnak. Az esték közös olvasással, énekléssel, zenével zárulnak.

Az ebédet együtt készítjük Edittel. Edit mindennap másokkal főz, azokkal, akik aznap egyéb konyhatündéri feladatokat is végeznek.

ebed

 

 

Három órától nemezelünk, ilyenkor karkötőket, nyakláncokat, fülbevalót, mobiltartót készíthetsz magadnak,  és gyékényből kosarat készítünk. Egyik nap batikolunk, csütörtökön pedig pizzát sütünk a kemencében, miután hazaértünk Tatáról, a tó mellöl. Este zenekart hívunk, táncolunk és énekelünk, erre a szülőket is várjuk szeretettel. Esténként diafilmet vetítünk, vagy mesét olvasunk.

tábortűz

 

Hét órakor közös vacsora, beszélgetés kezdődik, ki miért ad hálát…

Ha az idő jó, fürödhetsz még a szabadban, vagy készülődhetsz az esti tábortűzre, ahol énekelünk, zenélünk.

fürdés

Tíz órától tusolás, majd alvás!
Fejér megye, Szár, Élni jó ház
Típusa:ott alvós
A tábor költsége: 29 000 Ft;  jelentkezéskor 10 000 Ft-ot utaljatok át a kapcsolat menüpontban található számlaszámra. A közlemény rovatba, kérlek, tüntessétek fel a gyerek nevét, és a tábor időpontját.  A fennmaradó összeget a tábor kezdetekor egyenlíti ki. SZÉP kártyát elfogadunk.
Jelentkezés: konkolyedit66@gmail.com vagy 30 39921 37

 

(A képek az előző táborainkban készültek.)

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.